fbpx
Kategóriák
Természetismeret

Állatkert helyett: a legjobb élő webkamerák karanténra

Karanténban lassan múlik az idő, ezért aztán sok mindenre ráérünk. Ráérünk például megfigyelni a természetet. Erre pedig, egy lakásba zárva, a legjobb megoldás az élő webkamerák elképesztően gazdag világa. Ebben a bejegyzésben néhány látványos és fontos élő közvetítést osztunk meg kifinomult ízlésű kurátortársammal, azaz 12 éves lányommal.

Mindenekelőtt álljon itt egy mementó, minden idők legjobb live webcamje előtt tisztelegve. Ez természetesen nem más, mint a legendás “észt vaddisznóetető”, amely annyira híres volt, hogy saját Wikipedia-szócikket is kapott. Ennek a csodálatos, egy Tartu melletti vadetető életét közvetítő kamerának még magyar rajongói csoportja is alakult a Facebookon, amely egyébként a mai napig a live webcamek legjobb információs forrása. Sajnos az EENet, azaz egy észt oktatástechnológiai alapítvány által működtetett kamera tízéves dicső karrier, többmilliós nézettség után pár hónapja beszüntette működését, de ez a rövid részlet talán visszaad valamit abból az élményből, amit a híres vadetető adott egy teljes generációnak.

Az észt vadetető mellett a másik live webcam ősforrás a Brooks-vízesés közvetítése az alaszkai Katmai Nemzeti Parkból. A jellegzetesen amerikai kreativitással Brooks Falls-nek nevezett zuhatag hol máshol lenne, mint a Brooks folyón, amely honnan máshonnan eredne, mint a Brooks-tóból. A lényeg, hogy a tó a világ egyik legnagyobb lazac-ívóhelye, és ez a vízesés az egyik legnagyobb, közel két méter magas természetes akadály, melyet a halaknak le kell győzniük, hogy a Csendes-óceánból a tóba jussanak.

Így aztán ívás idején, nagyjából július és szeptember között barnamedvék tucatjai gyűlnek a vízeséshez, hogy a zuhatagot átugrálni próbáló lazacokat elkapdossák, és degeszre zabálják magukat. A Brooks-vízesés Alaszka egyik legnagyobb turistalátványossága, egyben egyik legkülönlegesebb időszakos biológiai jelensége.

Sajnos a kamera, az észt etetőhöz hasonlóan éppen nem működik. Főidényen, azaz a június-októberi időszakon kívül csak egy best of videó megy körbe-körbe, de mindenképp lenyűgöző a szerkesztők munkája, akik körülbelül negyvenezer lazacfogásból ki tudtak választani háromórányi highlights-ot.

A Brooks Falls már átvezet minket a világ leggazdagabb élő webcam-gyűjteményéhez, az Explore.org-hoz. Akit kicsit is érdekel a műfaj, mindenképp regisztráljon, mert kimeríthetetlen kincsesbánya.

A magyar kamerák közül a legnevezetesebb – és a lányom kedvence – egyértelműen a gemenci feketególya-fészek. Legjobb szándékaink ellenére sem tudtuk beágyazni az élőképet, de a lenti fotóra kattintva el lehet jutni a kamerához. A tavalyi katasztrófa után (júniusban elpusztult az összes fióka) idén nagyon ígéretesen indult a közvetítés, egy hete megérkezett a pár, és néhány napja már az első tojás is bekerült a fészekbe. Ha van valami, amiről érdemes mostanában megfigyelési naplót írni, ez biztosan az.Gemenci feketególya-fészek

A gólyákat egy nagyon profi oldal, a magyar Explore.org, azaz a Madarles.hu közvetíti. Érdemes meglesni a Madárlest, mert rengeteg fészkes-etetős kamerát hostolnak. A legjobbak mindenképpen a baglyos-kuvikos kamerák, mert hosszú percekig tart megállapítani, hogy éppen élő közvetítést, vagy egy fotót nézünk-e.

Ugyanez a probléma merül fel a Madarles.hu nemzetközi megfelelőjénél, a Birdcams.live-nál. Az itt megosztott számtalan kamerakép közül messze azok a legszórakoztatóbbak, amelyeken baglyok teszik lázasan a semmit. Itt van például a lányom druszája, Bella, a nyugati füleskuvik (Megascops kennicottii). Ezt a baglyot nézni maga a zen, ha csak akkor innánk, amikor megmoccan, viszonylag hamar szomjan halnánk.

Madárból a legfenségesebb mindig is a fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus) volt. Az USA címerállatának különböző példányait százával követik a legkülönbözőbb kamerák, de a legerősebb és legnépszerűbb az iowai Decorah-ból való. Persze tök értelmetlen dolog egy rétistast a fészkében bámulni, hiszen a rétisas akkor menő, amikor repül vagy lecsap, de azért így sem utolsó látvány.

És ha már rétisas: fészekkameraként nem különösebben izgalmas, de az egyik leglátványosabb látószöget kínáló közvetítés a Los Angelestől nem messze, a Kalifornia partjainál lévő Catalina-sziget webcamje. Sziklák, tenger, madarak, ez tényleg olyan, mintha az új Csillagok háborúja-trilógia egyik helyszíne lenne:

De minden madaras webcamek közül a személyes kedvencem a Seal-szigeten lévő kamera. Ez az Atlanti-óceánban, Bostontól északkeletre fekvő kietlen sziklaszirt a lundák (Fratercula arctica) egyik legzsúfoltabb költőhelye. Van valami elképesztő szuggesztivitás a partot korbcsoló szél szakadatlan zúgásában, a levegőt betöltő vijjogásban, és abban, ahogy néha az előtérben felállított gránitszínpadra lép pár lunda-színész, hogy előadja nagymonológját.

Emlősökből is találhatunk erős kontentet. Nyilván érdemes elsősorban saját időzónánkhoz közeli, tehát elsősorban afrikai helyek között kutakodni. Klasszikus állatkerti téma az elefánt, hiszen jó nagy, viszonylag lassú, és betölti az egész képernyőt. Ilyen jól nevelt, fotogén elefántok láthatóak a dél-afrikai Tembe elefántparkban. Persze ez a szafarihotel elsősorban turistalátványosság és idegenforgalmi facility, de ha elképzeljük, hogy a kamera mögött nem gazdag fehér turistacsoportok álldogállnak, akkor azért elég jó illúzióját adja az “érintetlen szavannának”.

A webcam-ranglétrán nyilván a kult-fajok vannak legfelül, teljesen megérdemelten. Minden ellenérzésünk dacára azért egészen lenyűgöző például a kongói-ugandai határon lévő Grace gorillarezervátum webcamjét nézni, ezekkel a sűrűből időnként előtűnő, fenséges állatokkal:

Ahol gorillák vannak, ott nyilvánvalóan lennie kell pandáknak is. A pandából, ebből a gyermekszív-megdobogtató, tündibündi plüssállatból természetesen elég nagy a felhozatal. Illúzió lenne azt gondolni, hogy a pandák mostanra többek lennének cuki házibarátoknál, és bármi esélyük lenne túlélni a természetben. Ezért aztán azt a webcamet választottuk, amely nem is akarja nézőjét abba az illúzióba ringatni, hogy itt valami nagyon true wildlife dolgot lát. A vulong-völgyi pandák tulajdonképpen egy bekamerázott játszótéren élnek, de legalább jól lehet látni életük minden pillanatát:

Bár a magyar ornitológia dicsőségére madaras webcamekből jól állunk, emlősökből már nem annyira. Itt van viszont a pécsi állatkert fókamedencéje, a Csodálatos Magyarország jóvoltából (sajnos beágyazni ezt sem lehet, de katt a képre):Pécsi állatkert fókamedence

De azért fókákban – így ér körbe a cikk egy keretes szerkezetben – megint csak az észtek a legerősebbek. A Balti-tengeren lévő Vilsandi-sziget nemcsak Észtország legnyugatibb pontja, de kúpos fókái (Halichoerus grypus) igazi sztárok. Csodás, ahogy a balti tavaszban heverésznek és lágyan masszíroztatják magukat a hullámokkal.

A Duna Televízió egykori, generációk tudatállapotát meghatározó akváriumos holtideje óta külön kasztot képviselnek a medencébe helyezett webkamerák. Ilyenek óriási tömbegben találhatók a világhálón.

Az egyik legerősebb cucc a híres Monterey Bay Aquarium medúzás kamerája. A kaliforniai MBA egyébként is a világ egyik legkirályabb helye, nagyon erős oktatási segédanyagokkal és egy csomó élő kameraképpel, de a két medúzamedence a maga hipnotikus pulzálásával mindent visz. Bemelegítésként itt a fülesmedúzák (Aurelia aurita) akváriuma.

Haladóknak pedig emitt az internetek legtudatmódosítóbb élő állatkamerája:

Ráadásként és zárásként egy hasonlóan durva, bár már kortársművészeti módon mininmalista medúzás webcam Baltimore-ból, a másik nagy aggregátor-oldalról, az EarthCamről (katt a képre):

Baltimore-i medúzák

Mára ennyi volt a Távtan, tartsátok a távolságot!

Neked is van kedvenc állatos webkamerád? Oszd meg itt kommentben, vagy küldd el üzenetben a Távtan Facebook-oldalának, esetleg posztold be a Távtan Facebook-csoportba!

4 hozzászólás a(z) “Állatkert helyett: a legjobb élő webkamerák karanténra” című bejegyzéshez

Hú, ezek nagyon jók, köszi! (Bár ezek inkább észtek, mint litvánok 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük