Örök probléma, hogy hogyan lehet áthidalni a komolyzene, a tananyagba ágyazott zenetörténet, a műelemzés és a kortárs popdalok között tátongó, áthidalhatatlannak vélt szakadékot. A kanadai zongoravirtuóz, Chilly Gonzales nagyszerű videósorozata erre a problémára ad látványos megoldást. Hátrány: angolul van, német felirattal. Előny: mivel eleve idegen nyelvű közönségnek készült, az ének-zene mellett nyelvtanulásra is remekül lehet használni.
Chilly Gonzales sosem tartozott a kedvenceim közé. Ha kanadai zongoristát kellett választani, maradtam inkább Glenn Gouldnál. De azt el kell ismerni, hogy Gonzales – még ha a koncertteremben gyakran ripacs is – elsőrangú zenepedagógus. Több éve tart már sorozata a kölni WDR rádió 1Live csatornáján, amelyben friss megaslágereket elemez egy szál zongorával, pár percben, de egészen elképesztő karizmával és magyarázóerővel.
A Pop Music Masterclass, azaz Popzenei mesterkurzus című sorozat koncepciója nagyon egyszerű: Gonzales rendkívüli előadói képességeire építve bont darabjaira nagyon ismert popdalokat, és ezeken keresztül mutatja be általában a zene hatásmechanizmusát, nagyívű, de közérthető zenetörténeti utalásokkal. Pont ez a sorozat lényege a közérthetőség. Az angol anyanyelvű Gonzales német közönséghez szól (és egyébként is hozzászokott a nemzetközi hallgatósághoz világ körüli turnéin), tehát gyönyörűen artikulálva, középhaladók számára teljesen érthetően magyaráz. A németeseknek ott a felirat, a többieknek meg marad főhősünk nem mindennapi szuggesztivitása.
Éppen annyi szakzsargont használ, amennyi feltétlenül szükséges, és nagyon világosan, követhetően, logikusan építi fel előadásait. Emellett nagyon jó ízléssel, de legalábbis komoly popérzékenységgel választja ki a dalokat: ezek tényleg azok, amelyek az elmúlt öt évben csak úgy dőltek-dőlnek ránk a kereskedelmi (és persze a közszolgálati) rádiókból. Ékes példája ennek a sorozat első darabja 2014-ből: a Daft Punk megaslágere, a Get Lucky elemzése.
Az első részben már minden benne van, ami a későbbiekben is tökéletes segédanyaggá teszi Gonzales videóit. “- Helló – mondja -, Chilly Gonzales vagyok, a zenei géniusz.” Te jó ég, ki az, aki így jelentkezik be egy műsorban? Innen 2020-ból csak felerősödik a 2014-es adás maró iróniája, amikor megjegyzi, hogy “ó, ez a szám annyira 2013!” Az irónia valójában önirónia, hiszen Gonzales maga is közreműködött a Daft Punk Random Access Memories című lemezén, amelyen a Get Lucky is rajta van.
Gonzales három és fél perc alatt elmeséli, hogy bár ötlettelennek tűnhet négy akkord folyamatos ismételgetése hat percen át, a popzene legjobb dalszerzői “apró dolgokból alkotnak nagyságot“, rendkívül plasztikusan elmagyarázza az ostinato fogalmát, a bridge, azaz átvezetés jelentőségét egy dalban, és a refrén (chorus) fontosságát.
Az oldschool poprajongók kedvéért klasszikus, harmincéves popdalok is szerepelnek a sorozatban, mint például a Queen és David Bowie Under Pressure-je.
Gonzales elemzéséből húsz másodperc alatt érthető lesz a tonika és a domináns szerepe a kompozícióban, és egészen lenyűgöző, ahogy a szám jellegzetes basszusmenetéből három mondatban zongorajátékkal illusztrált komplett zenetörténeti előadást bont ki a barokk zenétől a klasszikus szimfóniákon át a gospelig és a bossa nováig. És egyetlen mondattal a zenetörténetről rögvest a zeneesztétikára ugrik, hogy egy pillanat alatt megvilágítsa, milyen fontos a zenében (is) az információ adagolása.
A WDR egy héttel ezelőtt felélesztette Gonzales tavaly óta pihentetett sorozatát, rögtön két résszel (a legutóbbi éppen tegnap került ki). Ezek is telitalálatok, a tavalyi év két megaslágere. Az egyik Lil Nas X Old Town Road-ja:
Az ember tényleg felvillanyozódik, amikor Gonzales félelmetes eleganciával bont ki egy Nine Inch Nails-hangminta dúr akkordjából egy laza Mozart-menüettet. A csúcspont tényleg az, amikor a bal kéz dúrjának és a jobb kéz blues-os molljának esztétikai ellentétéről és feszültségéről beszél, igencsak kifejező arcjátékkal: “Mozart ezt biztos nem hagyná jóvá!” De átszellemült zenetanárunk már készen áll a következtetéssel: “ez a csodálatos a zenében: hogy áttör minden korláton“.
A sorozat – aktuálisan – legutolsó darabja szintén remek, igencsak időszerű választás: Billie Eilish Bad Guy-a.
Az évek múltával és a sorozat előrehaladtával Gonzales egyre jobb és szuggesztívebb tanár lett. Zseniális, ahogy az egészet felépíti a szám pulzáló lüktetésére, olyannyira, hogy még hozzá is öltözik. A zongorabillentyűzet-mintás zoknit nyilván azért vette fel, mert tudta, hogy a lábbal kiütött ritmusnak fontos szerepe lesz az előadásban.
Egészen magával ragadó, ahogy a szinkópa-ritmus hallgatóra gyakorolt hatásmechanizmusáról beszél, gospellel és Rolling Stones-szal illusztrálva mondandóját. Nyelvtanulók (de talán zenetanárok) számára az egyetlen kihívás talán az ASMR fogalmának értelmezése lehet – ez nagyon leegyszerűsítve a zsigeri zörejek esztétikájával írható le.
Chilly Gonzales rengeteg más dalt (Taylor Swifttől és Shawn Mendestől a Kraftwerken és Lana del Rey-en át The Weekndig és Iggy Azaleáig) is elemez sorozatában, melyet itt lehet egyben megnézni.
A sorozatból egy komplett zeneelméleti előadás bontakozik ki, élő, naprakész (pop)kulturális példaanyagon, de a szuggesztív és közérthető előadásmód miatt nyelvtanulók számára is nagyon jó segédanyag.
Mára ennyi volt a Távtan, tartsátok a távolságot!
Neked is van kedvenc zenetanárod, aki remekül elemez darabokat? Oszd meg itt kommentben, vagy küldd el üzenetben a Távtan Facebook-oldalának, esetleg posztold be a Távtan Facebook-csoportba!